Szitává lőtték az adókommandó kocsiját Kelet-Ukrajnában

szitává lőtt adókommandó
Vágólapra másolva!
Egy pénzügyőr meghalt, amikor az ukrán adófelügyelet kommandósai egy csempészbandán akartak rajtaütni Luhanszk megye Kijev által ellenőrzött térségében.
Vágólapra másolva!

Az adóhatóság bevetési csoportja egy fegyver- és drogcsempészettel foglalkozó bűnszervezet bázisának felkutatására indult, amikor a járművük aknára futott az ukrán-orosz határ közelében.

Az ezt követő tűzharcban az adókommandó egyik hadnagyát halálos lövés érte.

Jött az erősítés

A csempészbanda fegyveresei az összecsapás során gyakorlatilag szitává lyuggatták a pénzügyőrök járművét, majd kézigránátokat dobtak rájuk.

A bajba jutottak csak az időközben kiérkező erősítésnek köszönhetően tudtak kimenekülni a kelepcéből.

A lelőtt adófelügyelő egyébként már korábban jelezte internetes közösségi oldalán, hogy szinte naponta kap halálos fenyegetéseket szervezett bűnbandáktól.

Szitává lőtték az autót Forrás: Origo

Több százmilliós csempészforgalom

Nemzetközi szervezetek már egy éve hangoztatják, hogy a fegyveres konfliktus övezetében nagyipari méreteket öltött a csempészet.

A Donyeck és Luhanszk megye egyfelől az ukrán fegyveres erők, másfelől pedig az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött részei között zajló illegális kereskedelem egynapi forgalmát a szakértők több százmilliósra becsülik.