Migránsokat fosztogattak Görögországban

Vágólapra másolva!
A görög parti őrség szombaton a görögországi Számosz szigetén őrizetbe vett három embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Törökország felől tengeren át e szigetre tartó migránsokat támadtak meg és fosztottak ki.
Vágólapra másolva!

Helikopter segített

A három gyanúsított görög állampolgár, 21 és 31 év közöttiek. A parti őrségnek egy olyan lett helikopter közreműködésével sikerült elfognia őket, amely a Frontex (az Európai Unió határőrizeti missziója) keretében járőrözött.

A fosztogatók a görög parti őrség egyenruháit viselték,

így álcázva valódi kilétüket.

Korábban is sejtették

Ezzel az őrizetbe vétellel bizonyosságot nyertek azok a korábbi bejelentések, amelyek szerint fegyveresek támadnak a Törökországból tengeren Görögországba igyekvő bevándorlókra, megpróbálva megakadályozni őket, hogy Európába jussanak, és többször ki is fosztották őket. Az Égei-tenger keleti részén fekvő Leszbosz sziget térségéből különösen sok ilyen esetről érkeztek jelentések, a támadások során gyakran elrabolják a migránsok pénzét és a járműveik motorját.

Nedves ruhákat találtak

A három letartóztatott is vélhetően ilyen bűncselekményeket követett el. A hatóságok a lakhelyükön végzett házkutatás során 15 ezer eurót, öt csónakmotort és egy olyan ládát találtak, amelyben nedves - főleg gyermekméretű - ruhákat találtak.

Húsz hajót támadtak meg

Nawal Soufi olasz aktivista, aki a tengeren utazó szíriai menekültek számos segélyhívását fogadta, elmondta, hogy az elmúlt hónapokban mintegy húsz hajóra támadtak rá. "A migránsok kommandókat emlegetnek, egyesek a Frontexről beszélnek, mások a török vagy görög parti őrségről, ismét mások milicistákról vagy kalózokról" – mondta el az aktivista újságíróknak.