A francia gazdaság szereplőit is megfigyelte az NSA

Vágólapra másolva!
A francia gazdasági élet vezető szereplői után is kémkedett 2004 és 2012 között az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) - derül ki a WikiLeaks kiszivárogtató portál birtokába került újabb dokumentumokból, amelyeket a Libération francia lap és a Medipart oknyomozó portál közölt.
Vágólapra másolva!

Kémkedtek mások mellett Francois Baroin és Pierre Moscovici gazdasági miniszter után, előbbi 2011-2012-ben, utóbbi 2012-2014-ben töltötte be a posztot. A közzétett öt jelentés szerint

az NSA Franciaország kereskedelmi tevékenységét, exportszerződéseit és a nemzetközi bankokkal való viszonyát térképezte fel.

Múlt kedden a WikiLeaks olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekből az derült ki, hogy az NSA 2006 és 2012 között lehallgatta Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Hollande jelenlegi francia elnököt és környezetét.