Az írek akarják a melegházasságot

Dublin, 2015. május 23.
 A melegházasság bevezetését támogató aktivisták ünnepelnek Dublinban 2015. május 23-án, az azonos neműek házasságának legalizálásáról szóló népszavazás utáni napon.  (MTI/EPA/Aidan Crawley)
Dublin, 2015. május 23. A melegházasság bevezetését támogató aktivisták ünnepelnek Dublinban 2015. május 23-án, az azonos neműek házasságának legalizálásáról szóló népszavazás utáni napon. (MTI/EPA/Aidan Crawley)
Vágólapra másolva!
Megszavazta az azonos neműek házasságának legalizálását az ír lakosság az RTE állami médiavállalat által szombaton közölt hivatalos eredmények szerint.
Vágólapra másolva!

Ríona Ní Fhlanghaile, az ír szavazatszámláló bizottság elnöke az RTE-nek elmondta, hogy a választópolgárok 62,1 százaléka támogatta, míg 37,9 százaléka ellenezte a melegházasság engedélyezését.

Forrás: MTI/AP/Peter Morrison

Ezzel Írország lett a világon az első olyan ország, ahol népszavazáson döntöttek a homoszexuális párok házasságkötésének törvényessé tételéről. A referendumon rendkívül magasnak számító, 60,5 százalékos volt a részvételi arány.

Forrás: MTI/EPA/Aidan Crawley

Az ír főváros belvárosában lévő dublini kastélyban mintegy kétezren, köztük számos meleg pár gyűltek össze szombaton, hogy figyelemmel kísérjék a szavazatszámlálást. Az emberek szivárványszínű zászlókat lengettek, és izgatottan várták az eredményeket.

Forrás: MTI/EPA/Aidan Crawley

"Mi vagyunk az első olyan ország, amely az alkotmányban fogja rögzíteni azt, hogy szexuális beállítottságtól függetlenül mindenkinek joga van a házasságkötéshez, és erről népszavazás döntött. Ezzel a szabadság és az egyenlőség fáklyavivői lettünk a világ többi országa előtt. Ezen a napon büszkeség írnek lenni" - mondta Leo Varadkar egészségügyi miniszter, aki nyíltan vállalta homoszexualitását.

Forrás: MTI/EPA/Paul Mcerlane

Az ír főváros belvárosában lévő dublini kastélyban mintegy kétezren, köztük számos meleg pár gyűltek össze szombaton, hogy szivárványszínű zászlók sokaságától körülvéve megünnepeljék a népszavazás eredményét.

Forrás: MTI/EPA/Aidan Crawley

Politikai elemzők úgy vélik, a népszavazás mérföldkő lesz abban a folyamatban, amelyben Írország, amelyet sokáig Nyugat-Európa társadalmilag egyik legkonzervatívabbnak országának tekintettek, fokozatosan átalakul.