Medvék tartják rettegésben a horvát autópályán utazókat

Vágólapra másolva!
Medvék és más vadon élő állatok ellen épít új védőrendszert a Rijeka és Zágráb közötti autópálya-szakaszon a horvát autópálya-kezelő vállalat.
Vágólapra másolva!

A pályán futkároznak

A Nova TV honlapján is közzétett felvételeken jól látszik, ahogy egy medve átugorja a korlátot és elkezd futni az autópályán. Több autós is a puszta szerencsének köszönhetően kerüli el az ütközést.

Az ijedtség rossz tanácsadó

"Amikor egy medve betéved az autópályára, éppúgy meg van zavarodva, mint az ember. A helyzet a gépkocsivezetőkre és a medvékre egyaránt veszélyes” - mondta a Duro Huber, a zágrábi állatorvosi egyetem professzora, majd hozzátette: a medve minden ilyen esetben súlyos sérüléseket okozhat.

Villanypásztort emelnek

Bojan Vivoda, az autópálya-kezelő vállalat főmérnöke elmondta, hogy a már meglévő válaszfal mellett 60 kilométer hosszú elektromos kerítés megépítését tervezik, hogy a medvék ne juthassanak az úttestre.

Az autópályára tévedt medvék összezavarodnak, viselkedésük kiszámíthatatlan lesz Forrás: Origo

Kivezető utak és új szemetesek

Kiemelte: ha ez nem működne, hat rámpa és harminc kapu is épül, hogy a betévedt állat visszataláljon az erdőbe. A régi szemetes kukákat is olyanokra cserélik, amelyek nem vonzzák az állatokat. Ezekkel az intézkedésekkel a balesetek számát akarják csökkenteni, tavaly ugyanis a vadon élő állatok a Rijeka-Zágráb autópálya-szakaszon 102 balesetet okoztak.