A szezonban már nem mászható a Csomolungma

Vágólapra másolva!
Kína leállította a Csomolungma északi, vagyis kínai, tibeti útvonalát érintő hegymászásokat a tavaszi mászószezonban a szombati nepáli földrengés miatt.
Vágólapra másolva!

Nyima Cering, a regionális sporthivatal igazgatója Tibetben bejelentette: a következő hónapban további utórezgésekre lehet számítani a Csomolungma (Mount Everest) környékén. A korábbi, 7000 méter magasságban keletkezett nagy erejű lavina után a helyi adminisztráció emberei már megjelentek a táborokban, és megkezdték az ott lévőket lebeszélni az előre ütemezett programjukról.

Tibet, Rong Buk kolostor, háttérben a Csomolungma
Forrás: AFP

Helyi jelentések szerint eddig 20 ország több mint 400 hegymászóját helyezték biztonságba, nincs köztük egyetlen sérült sem.

A 7,9-es erősségű földrengés nyomán keletkezett lavinák legkevesebb 18 hegymászó és kísérő halálát okozták a nepáli oldalon.