Vágólapra másolva!
Elnökválasztás kezdődött vasárnap reggel Kazahsztánban, ennek győztese szinte bizonyosan a közel 25 éve hatalmon lévő Nurszultan Nazarbajev lesz.
Vágólapra másolva!

A kőolaj- és földgázkincsben gazdag közép-ázsiai köztársaság mintegy 10 millió választópolgára közép-európai idő szerint délután 4 óráig adhatja le szavazatát. Eredmény hétfőn várható. A 74 éves jelenlegi államfővel szemben ketten indulnak a posztért, de mindkettejüket esélytelennek tartják.

1991 óta elnököl

Nurszultan Nazarbajev 1991. december 1-je óta tölti be az államfői tisztséget. Legutóbb 2011. április 3-án kapott felhatalmazást a választóktól a leadott szavazatok 95,5 százalékával. Egy 2012-es alkotmánymódosítás értelmében a mostani elnök akárhányszor újraválasztható.

Nurszultan Nazarbajev nyugodtan ünnepelhet Forrás: AFP/Viktor Drachev

Nincs valódi ellenzék, csak kirakatjelöltek

Az elnök egyik mostani riválisa Turgun Szizdikov, a Kazahsztáni Népi Kommunista Párt központi bizottságának tagja, a másik pedig Abulgazi Kuszainov, az államfő Haza Pártjának (Nur Otan) tagja. Mindkettejüket csupán "kirakatjelöltnek" tartják, az elemzők szerint esélytelenek. A kommunisták is kormányközelinek számítanak, valódi ellenzéki pártok nincsenek az országban.