Tíz hegymászó meghalt Nepálban

Vágólapra másolva!
Legalább tíz külföldi hegymászót ölt meg Nepálban a Mount Everest csúcsára vezető déli mászóútvonalon végigsöprő lavina, amelyet a helyi idő szerint szombat dél körül bekövetkezett nagy erejű földrengés idézett elő. Magyar hegymászók is lehettek a tragédia idején a Mount Everesten. 
Vágólapra másolva!

Az M1 aktuális csatorna úgy tudja: Török Zsolt aradi magyar hegymászó április 4-én indult el két társával Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal feljusson a Föld legmagasabb hegycsúcsára. Egyelőre nem tudni, hol tartózkodott a rengés idején.

Egyelőre az alaptáborban vannak

Ang Tshering, a Nepáli Hegymászók Egyesületének elnöke megerősítette, hogy a Khumbu-gleccser és az alaptábor közötti részen átsöpört egy lavina. A világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyének meghódítására a tavaszi szezonban vállalkozó expedíciók többsége még az alaptáborban tartózkodik.

Tíz holttest

Előzőleg a nepáli belügyminisztérium azt közölte, hogy 30 ember sérült meg az alaptáborban. A turizmusért felelős minisztérium egyik tisztségviselője viszont már arról számolt be, hogy tíz holttestet találtak, többen pedig eltűntek vagy megsérültek.