Felszámoltak egy csecsemőkkel kereskedő csoportot

Vágólapra másolva!
A kínai rendőrség felszámolt egy gyerekkereskedelemmel foglalkozó bűnbandát, a hat tartományra kiterjedő razzia keretében 64 csecsemőt sikerült megmenteni.
Vágólapra másolva!

A hatósági fellépés során több mint 170 gyanúsítottat vettek őrizetbe. Csang Cse-vej, a Pekingi Politikatudományi és Jogi Egyetem tanára, emberkereskedelmi szakértő pénteken azt mondta, hogy Kínában a leginkább fiúkkal kereskednek, mivel őket hagyományosan előnyben részesítik a lányokkal szemben. A gyerekkereskedelemben szerepet játszik a valamelyest lazábbra vett, de továbbra is széles körben elterjedt egykepolitika.

A vevőket ritkán büntetik

A gyerekkereskedők közül néhányan az újszülöttet rögtön születése után eladják. A vevőket ritkán büntetik, csak akkor, ha visszaéléseket követnek el a gyermekekkel szemben, vagy akadályozzák megmentésüket. A kereskedelembe bekerülő gyerekek nagy része soha nem látja viszont vér szerinti szüleit - mondta Li Csui-fang, a jünnani Szövetség az Eltűnt Gyermekekért képviselője. Az ő négyéves gyerekét 2002-ben rabolták el.

Több tízezer gyermeknek vész nyoma

Nem hivatalos adatok szerint az eltűnt gyerekek száma Kínában évente több tízezer is lehet. A kínai törvények szerint gyermekkereskedelemért 5 év szabadságvesztéstől a halálbüntetésig terjedő büntetés szabható ki. A vevő legfeljebb 3 évi börtönt kaphat.