Amerika szerint nincs lezárva a kitiltási ügy

ismét vida ildikó  Korrupció ellenes tüntetés, Budapest, 2014.12.05.
Fotó: Szabó Gábor
Korrupció ellenes tüntetés, Budapest, 2014.12.05. Fotó: Szabó Gábor
Vágólapra másolva!
Független vizsgálat kellene a NAV-nál, Magyarország és Amerika korrupció terén folytatott párbeszédén pedig nem a magyar iraki katonai szerepvállalás fog javítani. Ezt tudtuk meg egy amerikai diplomatákkal folytatott háttérbeszélgetésen. Meg még sok minden mást is; például, hogy a kitiltási ügyet Washington és Budapest közül csak az egyik tekinti lezártnak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok politikája szemernyit sem változott, Washington ugyanúgy küzd Kelet- és Közép Európában – így Magyarországon is – a korrupció ellen, mint eddig. Ez derült ki az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartott konferenciabeszélgetésen, amelyet az ittenin kívül a bukaresti, a szkopjei, a szarajevói és a szófiai képviseletekre hívott újságíróknak tartott az amerikai külügyminisztérium két illetékese.

George Kent, az európai és eurázsiai részleg antikorrupciós főkoordinátora és Robert Leventhal rendészeti ügyi osztályvezető szerint

A kitiltási ügy még mindig rejtély

Az Origo kérdésére az illetékesek elmondták, bővebb felvilágosítást továbbra sem adhatnak az Amerikából korrupciós vádak miatt kitiltott magyarokról.

Ám a kirobbanásakor tapasztaltakhoz képest feltűnően lecsendesedett ügy még mindig megoldatlan, az ennek kapcsán megfogalmazott amerikai aggodalmak pedig továbbra is a magyar és az amerikai fél közti párbeszéd kiemelt témái. „Továbbra is aggaszt minket a korrupció” – tették hozzá.

Továbbra sem tudni semmit Vida Ildikóék ügyéről Fotó: Szabó Gábor - Origo

Arra felvetésre, hogy a kitiltási ügy óta mi tett a magyar kormány a korrupció ellen, Kent és Leventhal a Transparency International korrupciós listáját is idézte, amely szerint hazánknál a világ országainak több mint kétharmada még mindig korruptabb. Ugyanakkor, mondták, az állampolgárok érzete a meghatározó, márpedig a döntő többségük elítéli a korrupciót.

Tanulságos volt viszont az egyik román újságíró kérdésére adott válaszuk. Mint mondták,

a román korrupcióellenes ügyészség ténykedése folytán újabban szinte hetente visznek el bilincsben politikusokat.

Független vizsgálat kéne a NAV-nál

A konferenciabeszélgetés után Robert Riley, a budapesti amerikai képviselet követtanácsosa – második embere – vette át a szót, és a kitiltási ügy kapcsán azt mondta: a magyar kormányt kéne arról megkérdezni, miért tekinti azt lezártnak. Megvolt a véleménye a közelmúltban lezárult NAV-vizsgálatról is: bár nem mondta ki, hogy az átvilágítás módja finoman szólva is véleményes, szerinte

Robert Riley független vizsgálatot tartana szerencsésnek Fotó: Németh Attila/Amerikai Nagykövetség

Kérdésünkre, miért mondhatja a magyar kormány, hogy javultak az amerikai-magyar kapcsolatok, ha az Egyesült Államok politikája változatlan, Riley azt mondta: Colleen Bell nagykövet érkezésével

„új módszerekkel” vitatják meg a dolgokat, és valóban tapasztal némi előrelépést – „ahhoz azonban, hogy ezt biztosan ki tudjuk mondani, eredményeket kell látnunk”.

Nem az iraki misszió miatt fog javulni a helyzet

A követtanácsosnak azt is felvetettük, vajon van-e bármilyen kapcsolat a kétoldalú feszültség enyhülése és Magyarország esetleges iraki katonai szerepvállalása a között. Robert Riley erre úgy válaszolt: a kétoldalú amerikai-magyar együttműködés különböző területei nincsenek „elszigetelve egymástól”, ám megjegyezte, hogy

amely olyan országok erőfeszítése, amelyek készek a részvételre, és ennek során összeülnek és megbeszélik, hogyan tudnának konstruktív szerepet játszani”.

Annak alapján, amit elmondott, úgy tűnik tehát, nem arról van szó, hogy Magyarország hirtelen nagylelkű lett, esetleg azért, hogy gesztusokat tegyen Amerikának. Ez akkor sincs így, ha a régió más országai nem küldenek katonákat Irakba, mivel ez nem NATO kötelezettség, hiszen a hadműveletet az Egyesült Államok vezeti.