Százéves melegrekord dőlt meg Moszkvában

Vágólapra másolva!
Moszkva északnyugati városrészében már helyi idő szerint reggel 7 órakor 3,1 fokos meleget mértek, 1 tized fokkal többet, mint 1914-ben ugyanezen a napon. A Moszkva környéki Szerpuhov településen ennél is melegebb volt, az éjjel már 3,4 fokra emelkedett a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

A szokatlan februári melegben az orosz főváros északkeleti és központi kerületeiben lakók, valamint a Moszkva környéki Zsukovszkij, Ljuberci és Ramenszkoje kisvárosokban élők dörgésre és villámlásra ébredtek.

Ezeken a településeken nem hullott csapadék, de Moszkvában szombatról vasárnapra virradó éjszaka a havi mennyiség 35 százaléka, 12 milliméternyi csapadék esett le, miközben hó és havas eső váltotta egymást. Sok helyen a havazást erős szél kísérte.

Január közepén is rekordmeleg volt

A sok csapadék miatt a moszkvai csatornázási művek 70 műszaki egységét is be kellett vetni. A szakemberek az utakon, kereszteződésekben hirtelen felgyülemlett víz elvezetésén dolgoznak. A katasztrófavédelem szakemberei eközben a várható jegesedés veszélyeire figyelmeztetik a közlekedőket.

Az idén már mértek ilyen rekordhőmérsékletet az orosz fővárosban. Január 14-én is 3,4 fokos meleg volt. Eközben Oroszország más vidékein, így a kelet-szibériai Jakutföldön, még messze a tavasz. Ott mínusz negyven foknál is hidegebbet mértek.