Segélyre várók közé csapódott a lövedék Donyeckben

nk20150122
Ezúttal a szakadár ukrán területen ért civileket szállító buszt támadás. Helyiek nézik annak a trolibusznak a roncsát, amelybe feltehetően tüzérségi lövedék csapódott a kelet-ukrajnai Donyeck egy, a harcoktól eddig megkímélt kerületében, a találat következtében tizenhárom ember életét vesztette, tíz megsebesült
Vágólapra másolva!
Segélyre várakozók közé csapódott egy rakéta Donyeckben – közölte az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivőjére hivatkozva a helyi hírügynökség. 
Vágólapra másolva!

A városi lakosoknak éppen humanitárius adományt osztottak a helyi kulturális központban, amikor tüzérségi találat érte az épületet. A támadásban a Reuters szerint öten életüket vesztették, hárman megsérültek.

Trolibuszt már korábban is ért támadás,akkor 13 civil halt meg Forrás: MTI/EPA/Olekszandr Jermocsenko

Trolibuszt is lőttek

Tüzérségi találat ért egy trolibuszt is a kelet-ukrajnai városban, két ember vesztette életét, többen pedig megsérültek.

A városban a múlt héten 13 ember halt meg, amikor szintén lövedék csapódott egy trolibuszba, Donyeck egyik, harcoktól eddig megkímélt kerületében.

Civilek haltak meg

Január 13-án tíz civil halt meg, 18 pedig megsebesült, amikor tüzérségi lövedék csapódott autóbuszukba a Donyecktől délre fekvő Volnovaha település közelében, egy ellenőrző pontnál. A kijevi kormány és a lázadók egymást vádolták a támadás elkövetésével. A Kijevnek alárendelt Donyeck megyei ügyészség terrorcselekmény gyanújával indított eljárást az ügyben.

Megerősített orosz haderő

Oroszország megerősíti csapatait és haderejét a stratégiai irányokban - közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca pénteki állománygyűlésén.

Sojgu bejelentette, hogy módosították a tárca idei munkatervét azoknak a döntéseknek megfelelően, amelyeket "az ország vezetése hozott a fegyveres erők harci képességének növeléséről az Oroszország körül kialakult katonapolitikai helyzetre való tekintettel".

Sojgu nem részletezte, mit jelentenek a stratégiai irányok.