Egy amerikai tudós Venezuelának akart atomtitkokat eladni

Enola Gay, A Hiroshimára ledobott "Little Boy" névre keresztelt atomba súlya 4400 kg, hosszúsága 3 m, és átmérője 71 cm volt
Vágólapra másolva!
Egy szakmailag csalódott amerikai atomtudós és felesége nukleáris titkokat próbáltak eladni Venezuelának. A venezuelai kormánytisztviselő, akivel tárgyaltak, valójában az FBI fedett ügynöke volt, az esethez Venezuelának semmi köze nem volt. A tudós elismerte bűnösségét.
Vágólapra másolva!

Ötévi szabadságvesztésre ítélték a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium egy volt tudósát, mert megpróbált amerikai nukleáris fegyverekre vonatkozó adatokat eljuttatni egy, a venezuelai kormány képviselőjének hitt személynek, közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). A vád nem állította, hogy Venezuela amerikai nukleáris titkokat próbált volna megszerezni.

Bűnösnek vallotta magát

Az elítélt, a 79 éves, Pedro Leonardo Mascheroni, az Egyesült Államok által honosított volt argentin állampolgár 2013 júniusában több, kémkedésre vonatkozó vádpontban bűnösnek vallotta magát. 71 éves feleségét, Marjorie Roxby Mascheronit, aki 1981-től 2010-ig a Los Alamos-i laboratórium belső iratainak szerkesztője volt, az ugyanebben az ügyben játszott szerepe miatt korábban egy év börtönre ítélték.

Los Alamosban fejlesztették ki az első amerikai atombombát Forrás: AFP

Fedett FBI-ügynök

A Mascheroni házaspár egy olyan FBI-ügynöknek próbálta meg eladni az atomtitkot, aki venezuelai kormányzati tisztségviselőnek adta ki magát. (Az ügyhöz egyébként az akkor hatalmon lévő Hugo Chávez baloldali populista kormányának nem volt köze.) Mascheroniék a "vevőnek", akivel először 2008-ban vették fel a kapcsolatot, azt állították, hogy segítségükkel Caracas 10 éven belül atomfegyverhez juthat. Szolgálataikért 793 ezer dollárt kértek cserébe.

Csalódott atomtudós

A 2010 szeptemberében letartóztatott Mascheroni több évtizeden át egy gigászi lézer megépítését vizionálta, amellyel megvalósíthatónak tartotta az ellenőrzött termonukleáris fúziót, a tiszta energia korlátlan forrását az emberiség számára. Az amerikai kormány viszont másik utat választott a termonukleáris fúzió kutatásában, és egy futballstadion nagyságú területen, 3,5 milliárd dolláros ráfordítással 2009-re megépítette a Nemzeti Fúziógerjesztő Létesítményt (National Ignition Facility, NIF) a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban.

Az atomfizikus a NIF koncepciójának közzététele, illetve a létesítmény felépülése után sem adta fel, sőt egyre hosszadalmasabb műszaki leírásokkal (John McCain szenátornak egy 319 oldalas levelet küldött) és egyre hangzatosabb fenyegetőzésekkel ostromolta a szövetségi döntéshozókat. Egyenesen azzal riogatott, hogy külföldön hasznosítja majd nukleáris kutatói tapasztalatait, azokat is, amelyeket Los Alamosban szerzett.