Példátlan mértékű besugárzás okozta Alekszandr Litvinyenko halálát

Vágólapra másolva!
Példátlan mértékű besugárzás okozta Alekszandr Litvinyenko halálát - mondta a néhai orosz állambiztonsági tiszt nyolc évvel ezelőtti londoni meggyilkolásának körülményeit feltárni hivatott brit bírói vizsgálat szerdai meghallgatásán a holttestet annak idején megvizsgáló patológus szakértő.
Vágólapra másolva!

Nathaniel Cary, a brit belügyminisztérium patológusa a hosszú ideje feszült figyelemmel várt, előző nap kezdődött vizsgálat második munkanapján kijelentette: a sugárzás mértéke miatt Litvinyenko halottkémi szemléje valószínűleg a legveszélyesebb volt, amelyet a nyugati világban valaha is elvégeztek.

A szakértő elmondta: a holttestet át kellett szállítani egy olyan helyszínre, amelyet felszereltek sugárzásbiztonsági eszközökkel, ő és kollégái pedig a vizsgálat elvégzéséhez teljes sugárzásvédelmi öltözetet viseltek.