Oroszország közvetlenül felelős az ukrajnai helyzetért

Vágólapra másolva!
Az oroszok szerint semmi közük hozzá.
Vágólapra másolva!

Oroszország közvetlenül felelős azért, hogy a kelet-ukrajnai helyzet kiéleződik, állapította meg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK) az ukrán válsággal összefüggésben január 27-én, kedden elfogadott határozatában. A szavazati joggal nem rendelkező orosz delegáció elutasította a határozatot, mondván, hogy a kelet-ukrajnai viszály Ukrajna belügye, és Oroszországnak nincs semmi köze hozzá.

Mély aggodalom

Az ETPK mély aggodalmának adott hangot a donyecki és luhanszki humanitárius helyzet romlása miatt, különösen a menekültek és "az illegális oroszbarát fegyveres csoportok által ellenőrzött területeken élők" helyzetét illetően. A határozat szövege szerint megállapítható az Orosz Föderáció "közvetlen részvétele" a helyzet romlásában. A közgyűlés felszólította a feleket, hogy "teljes mértékben tartsák be és hajtsák végre" a minszki fegyverszüneti megállapodást, és tartózkodjanak az erőszaktól, különösen a civilek és a polgári infrastruktúra ellen. A testület szerint a helyzet javulásának alapvető előfeltétele Ukrajna szuverenitásának és területi egységének tiszteletben tartása.

Ukrajna destabilizálása

Moszkvát külön arra sürgeti a dokumentum, hogy tartózkodjon Ukrajna destabilizálásától és az illegális fegyveres csoportok pénzelésétől és katonai támogatásától, és használja fel befolyását, hogy rávegye őket a minszki megállapodás betartására. A határozat szövege szerint a Krím félsziget tavalyi orosz annexiója óta 524 ezren menekültek Ukrajnából Oroszországba, és további 921 ezren kényszerültek elhagyni az otthonukat és Ukrajnán belül másutt menedéket keresni. Továbbra is mintegy kétmillióan maradtak a szeparatisták által ellenőrzött területeken, ahol "bizonytalanságnak, emberijog-sértéseknek és elégtelen életfeltételeknek vannak kitéve".