Obama végigrágózta az indiai díszszemlét

Nemzeti ünnep Indiában - Obama
Végig esett az eső
Vágólapra másolva!
Barack Obama az első amerikai elnök, aki díszvendégként megtekintette Indiában a köztársaság napi katonai díszszemlét. A tömeg lelkes üdvrivalgása köszöntötte a hétfő délelőtti parádéra érkező Obamát és feleségét, ám később ezrek - köztük ismert személyiségek és újságírók - bírálták az interneten az amerikai elnököt, mert rágógumizott az ünnepségen.
Vágólapra másolva!

Az Obama házaspárt Narendra Modi indiai kormányfő fogadta a golyóálló üveggel védett emelvényen a zuhogó esőben. Több tévécsatorna közvetlen közelről mutatta az amerikai elnököt, amint az indiai himnusz elhangzásakor is rágógumit majszolt.

Két órán keresztül volt az emelvényen

A parádét minden évben megrendezik Indiában az alkotmány 1950-ben történt hatályba lépése előtt tisztelegve. Obama mintegy két órán állt a nyitott emelvényen az elnök biztonságán őrködők nem kis aggodalmára. Indiai fegyverek mellett orosz gyártmányú harckocsikat és rakétavetőket is megcsodálhatott, továbbá a határrendőrség virágfüzérekkel díszített tevéit.

Végig esett az eső Forrás: MTI/AP/Pool/Stephen Crowley

Nem kívánatos személy volt

Az amerikai elnök jelenléte új szakaszt nyitott az új indiai vezető és Washington kapcsolatában. Modi egy éve még nem kívánatos személy volt az Egyesült Államokban. 2005-ben tiltották meg beutazását, három évvel azután, hogy vallási villongásokban több mint ezer muzulmán meghalt Gudzsarát államban, amelynek akkor a főminisztere volt.

Utazik tovább

Vasárnap a két vezető ígéretet tett arra, hogy fejleszti együttműködését az atomenergia polgári célú alkalmazásában, és megvitatta az éghajlatváltozás problémáit. Barack Obama elnök vasárnap érkezett Indiába és kedden utazik onnan tovább Szaúd-Arábiába, hogy találkozzon az új uralkodóval, Szalmán bin Abdel-Azízzal.