Annyi embert végeztek ki eddig idén Iránban, mint tavaly egész évben

Vágólapra másolva!
Az év első hat hónapjában 694 embert végeztek ki Iránban – majdnem annyit, mint tavaly összesen, figyelmeztetett az Amnesty International.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szervezet „megbízható forrásokból” szerezte ezt az adatot, hivatalos statisztikák szerint „csak” 246 embert végeztek ki 2015 első fél évében Iránban.

Ha ilyen ütemben folytatódnak a kivégzések, akkor év végére elérhetik az ezret – figyelmeztetett Said Boumedouha, az AI közel-keleti és észak-afrikai programjának igazgatóhelyettese.

Tüntetés Khomeini ajatollah halálának évfordulóján. Iránban nagyon sok mindenért jár halálbüntetés Forrás: MTI/Abedin Taherkenareh

A ramadán sem szent

Emlékeztetett arra is, hogy Iránban hírhedten tisztességtelenek a bírósági eljárások, és még ramadán idején is kivégeztek négy embert, pedig ilyenkor hagyományosan felfüggesztik a halálos ítéletek végrehajtását.

Ahmed Shaheed, az ENSZ különleges iráni referense márciusban adta ki a jelentését, amely szerint 2014-ben legalább 753 embert végeztek ki – ez volt 12 év óta a legmagasabb szám.

Szinte mindenért halál jár

A legtöbb embert kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt végezték ki idén, de Iránban halál jár házasságtörésért, homoszexualitásért és Shaheed szavai szerint „homályosan megfogalmazott nemzetbiztonsági bűncselekményekért” is.

A brit Guardian beszámolójában emlékeztetett, hogy a legtöbb embert Kínában végzik ki, de az egy főre jutó kivégzések száma Iránban a legmagasabb a világon.

Becslések szerint több ezer ember van a halálsoron, bár pontos számot a hatóságok nem hoznak nyilvánosságra.

Júniusban 14 éves börtönbüntetésre ítéltek egy halálbüntetés-ellenes aktivistát, aki békés tüntetést szervezett az ügyben.