A lakónegyed visszafoglalását egy héttel azt követően jelentették be, hogy iraki erők elfoglalták a Ramádi egyik kapujának számító Palesztina hidat, teljessé téve ezzel a város körbekerítését.
A keddi előretörés számít az első jelentős behatolásnak a város területére
azóta, hogy az iraki hadsereg és a szövetséges síita fegyveresek amerikai légicsapások támogatása mellett a múlt hónapban offenzívát indítottak a nyugati el-Anbár tartomány székhelyének felszabadítására. Szabah al-Numani, a Ramádiban harcoló iraki különleges egységek szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a csapatok a város délnyugati fekvésű Tamim nevű negyedét szabadították fel. Kiemelte, hogy
ez a terület nagy fontossággal bír az Iszlám Állam számára.