Sokan halnak meg a fukusimai sugárzás elől menekülők közül

Vágólapra másolva!
Négy évvel a fukusimai atomkatasztrófa után egyre többen halnak meg Japánban a sugárzás elől évek óta tartó menekülés következtében.
Vágólapra másolva!

Tavaly március óta 18 százalékkal 1232-re emelkedett az áldozatok száma - közölte a Tokyo Shimbun című japán napilap. A fukusimai atomerőműnek a 2011. március 11-i földrengés és szökőár következtében történt megrongálódása közvetlenül nem okozta senki halálát. Sokan azonban belehaltak az ideiglenes szükségszállásokon való cudar élet egészségügyi hatásaiba, mások öngyilkosok lettek.

Élet a konténerekben

A sugárzás miatt még mindig mintegy 120 ezer ember él távol otthonától. Közülük tízezrek laknak konténerszerű szükségszállásokon. A cunami túlélői arról panaszkodnak, hogy az újjáépítési munkálatok csak vontatottan haladnak. Abe Sindzo miniszterelnök a katasztrófa negyedik évfordulójának előestéjén bejelentette, hogy kormánya nyárig új ötéves tervet dolgoz ki az érintett területek újjáélesztésére. A szökőárban csaknem 19 ezer ember vesztette életét vagy tűnt el.

Sok az öngyilkos

A szükségszállások lakóinak nagy része idős ember. Házukba a megrongálódott fukusimai atomerőmű közelsége és a még mindig magas sugárzása miatt nem mehetnek vissza, sokan soha többé. Elveszítették társas kapcsolataikat is, ez a hagyományosan közösségorientált japán társadalomban különösen sújtja az időseket. Sokan elmagányosodnak, kétségbeesésükben öngyilkosságot követnek el.

A katasztrófa más áldozatai azért nem térhetnek vissza otthonukba, mert sok területet még nem építettek fel újra. Mintegy 3200-ra tehető azoknak a száma, akik a hosszan tartó kitelepítettség következtében haltak meg.