Vágólapra másolva!
Öngyilkos merénylő hajtott robbanóanyaggal megrakott autójával egy laktanyába az egyiptomi el-Arís városában, a Sínai-félsziget északi részén. A robbantásban egy civil életét vesztette, legkevesebb 27 katona megsebesült.
Vágólapra másolva!

A Földközi-tenger partján fekvő kikötővárosban végrehajtott merénylet célpontja a rendőrséghez tartozó félkatonai szervezet, a központi biztonság helyi főhadiszállása volt.

Úgy tudni, a katonák lőttek a közeledő járműre, és sikerült megakadályozni, hogy bejusson a laktanya területére, de a terrorista így is hatalmas pusztítást végzett. A létesítményt körbevevő védőfal egy szakaszon teljesen leomlott, és a közvetlen közelben álló Sínai Egyetem épületében is súlyos károk keletkeztek.

Nem tudni, kik a tettesek

A civil halott a jelentések szerint éppen arra ment az autójával, amikor a hatalmas detonáció történt. Egyelőre senki sem jelentkezett a keddi merénylet elkövetőjeként, de a helyi sajtó szerint minden jel arra utal, hogy az ország legveszedelmesebb terrorszervezete, az Anszár Beit al-Makdisz áll a támadás mögött.

Öngyilkos merénylet nemrégiben Nigériában is történt, a tettesek egy buszpályaudvaron robbantották fel magukat. Ide kattintva elolvashatja akkori cikkünket.