Moszkva kíméletlenül visszaszólt Európának

Vágólapra másolva!
Oroszország-ellenes az Európa Parlament Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatos állásfoglalása - jelentette ki szombaton Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő.
Vágólapra másolva!

A Brüsszelben elfogadott dokumentumban az EP az orosz ellenzéki politikus megölését a

nevezte, és úgy vélte, hogy a Kreml propagandája elnyomással, gyűlöletbeszéddel és félelemmel átitatott országgá alakítja Oroszországot. Az uniós parlament független nemzetközi vizsgálatot követel a gyilkosság körülményeinek a feltárására.

A cinizmus teteje

Az orosz külügyi szóvivő szerint az Európai Parlament ezzel „leértékeli saját jelentőségét”, és árt annak a törekvésnek, hogy „normális mederbe tereljék a helyzetet Európában”.

Vlagyimir Putyin ismert ellenfelét február végén gyilkolták meg Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Alekszandr Lukasevics „a cinizmus tetejének” nevezte azt, hogy szerinte az európai parlamenti képviselők

Közölte, Moszkvában nem kételkednek abban, hogy az Európai Parlament véleményéhez csatlakoznak Ukrajnában „a harcos neonácik is”, és sajnálattal állapította meg, hogy „a józanul gondolkodó erők hangját” az EP-ben „elnyomják a komplexusokkal küzdő képviselők, akik „genetikusan sorozatos sikertelenséget könyvelhetnek el” Oroszországgal kapcsolatosan.

A gyilkosság

Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki politikust és parlamenti képviselőt február végén ölték meg Moszkva központjában. Egy utcai térfigyelő kamera rögzítette a megölését.

A gyilkosság gyanúsítottjait már letartóztatták, akiket egyes feltételezések szerint megkínoztak. Erről bővebben ide kattintva olvashat.