Hiába csengethetett a kizárt pilóta

Vágólapra másolva!
Az előírások szerint pilóta egyedül nem maradhat a fülkében. Ha valamelyikük elhagyja a fülkét, egy légiutas-kísérőnek be kell mennie helyette. Így ha a fülkében maradt pilóta rosszul lesz, a kísérő tudja értesíteni a másik pilótát, illetve be tudja engedni a fülkébe – mondta az Origónak egy légiközlekedésben jártas szakember.
Vágólapra másolva!

Kapukód vagy csengő

A fülkéből kijövő pilóta – a gépek kialakításától függően – egy kapukódos rendszeren keresztül juthat vissza, vagy csengetnie kell, és a társa visszaengedi. Ilyenkor a fülkében lévőnek kell meggyőződnie arról, hogy valóban a munkatársa és nem egy esetleges géprabló akar a fülkébe jutni. Ezért az ajtóra kukucskálót tesznek, esetleg kis biztonsági kamerát szerelnek fel.

Vésznyitás

Ha a pilótafülkében tartózkodó személy nem reagál és nem tudná kinyitni az ajtót, működik egy biztonsági időzítő rendszer. Ha a megfelelő kód beütését követően nem érkezik semmilyen reakció, az ajtó bizonyos idő elteltével automatikusan kinyílik. Ha a pilótafülkében tartózkodó személy a jelzést követően szándékosan zárja az ajtót, akkor nem lehet kívülről bejutni a pilótafülkébe.

Belső kommunikáció

A repülőgépeken zárt kommunikációs rendszer működik. Ezen keresztül adnak tájékoztatást az utasok felé a légikísérők, illetve kommunikálnak a pilótafülkével. A repülés során a pilóták és a személyzet rendszeresen beszélnek egymással, de nincs olyan előírás a légitársaságoknál, hogy a személyzetnek bizonyos időközönként kapcsolatba kellene lépnie a pilótákkal, hogy meggyőződjenek cselekvőképességükről.

A New York Times írt arról, hogy a szerencsétlenül járt Germanwings-gép egyik pilótája a repülő süllyedése előtt elhagyhatta a fülkét, és nem tudott visszamenni. A Lufthansa nem erősítette meg az értesülést.

Itt gyűjtöttük össze, amit eddig tudni lehet a Barcelona–Düsseldorf-járat katasztrófájáról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!