Francia szakértő szerint amerikaiak lőhették le a maláj utasszállítót

maláj gép tengerfenék
Az Indiai-óceán déli medencéjét kutatták át
Vágólapra másolva!
Az Indiai-óceánon található katonai támaszpont elleni repülőgépes terrortámadástól tartottak az amerikaiak, ezért lőhették le a maláj légitársaság MH370-es járatát, aztán pedig eltűntették a nyomokat – állítja Marc Dugain, a Proteus Airlines egykori vezetője, tekintélyes író.
Vágólapra másolva!

Dugain a Paris Match című francia hetilapban azt írja, hogy a Boeing 777-es egyáltalán nem azon a környéken zuhant le, ahol most keresik a roncsait, hanem Diego Garcia közelében – ezen a Nagy-Britanniához tartozó atollon jelentős amerikai katonai támaszpont működik.

Szándékos elterelés

A szerző állítása szerint nem akar összeesküvés-elméleteket gyártani, de meglepőnek találja, bár a bázison fejlett technológiát használnak, az amerikaiak saját bevallásuk szerint teljesen elveszítették a gép nyomát. Ebből szűrte le azt a következtetést, hogy talán ők lőhették le az utasszállítót, amely március 8-án tűnt el.

Felteszi a kérdést, hogy a mai fejlett technológia mellett hogyan tűnhet el nyomtalanul egy 63 méter hosszú tárgy – hacsak valakik nem szándékosan tartják vissza a bizonyítékokat.

A legmodernebb eszközökkel keresik a gép roncsait - Dugain szerint rossz helyen Forrás: AFP/Peter D. Blair

Mindig cáfolták

Diego Garcián az 1970-es évek óta működik amerikai katonai támaszpont, amelyen jelenleg 1700 fő szolgál. Az utasszállító eltűnése óta nem először merült fel, hogy az amerikaiaknak közük lehet a dologhoz, ezt azonban a washingtoni kormányzat mindig vehemensen cáfolta.

Dugain Maldív-szigeteki szemtanúkat idéz, akik arról számoltak be, hogy „egy hatalmas repülő nagyon alacsonyan szállt” a sziget felé, így látható volt rajta a maláj légitársaság logója.

A maláj légierő is részt vett a kutatásban Forrás: AFP/Mohd Rasfan

Partra mosott bizonyíték

A repülő eltűnése után nem sokkal arról számoltak be Maldív-szigeteki lapok, hogy egy tűzoltó készüléknek tűnő tárgyat dobott partra a tenger Baarah közelében, ezt a hírt azonban független forrásból soha nem erősítették meg – ismertette Dugain teóriáját a brit Independent.

A szerző szerint ugyanis elképzelhető, hogy a gépet távirányítással hackerek kerítették hatalmukba, és Diego Garcia felé vezették, ami meglehetősen messze esik a tervezett Kuala Lumpur-Peking útvonaltól.

Tűz ütött ki

Úgy véli, tűz üthetett ki a gépen, a személyzet ezért kapcsolt ki minden berendezést – ami magyarázza a kommunikációs csatorna lezárását.

Dugain szerint az igazát támasztja alá az is, hogy a brit hírszerzés figyelmeztette: „veszélyes” lehet, ha túlságosan sokat foglalkozik a járat sorsával.

Mivel senki nem tud semmi biztosat, folyamatosan jelennek meg különböző elméletek azzal kapcsolatban, mi történt a géppel. Van, aki úgy véli, hogy hadgyakorlat során véletlenül vagy készakarva lőtték le, mások szerint a pilóta követett el öngyilkosságot, magával ragadva az utasokat és a személyzetet a halálba. Felmerült a biztosítási csalás és a félresikerült gépeltérítés ötlete is.

Az Indiai-óceán déli medencéjét kutatták át Forrás: Origo