Hiábavaló az ukrán tűzszünet

Vágólapra másolva!
A tűzszünet ellenére öt ukrán katona vesztette életét, hét társuk pedig megsebesült az oroszbarát szakadárok támadásaiban az elmúlt 24 órában - közölte pénteken a kijevi hadsereg, hozzátéve, hogy az utóbbi hetekben ilyen rövid idő alatt nem szenvedtek el ekkora emberveszteséget.
Vágólapra másolva!

A szeptember 5-én aláírt tűzszüneti megállapodást, amelyet Kijev december 9-én egyoldalúan megújított, újra és újra semmibe veszik a felek, igaz a tüzérségi támadások decemberben jelentősen mérséklődtek, ami táplálja az azzal kapcsolatos reményeket, hogy lassan véget ér az április óta több mint 4700 halálos áldozatot követelő kelet-ukrajnai konfliktus.

Már nem használnak harckocsikat

"Most már csak kézi lőfegyverekkel támadnak, nem vetnek be harckocsikat vagy tüzérségi eszközöket a szakadárok" - mondta Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szóvivője a televízió által közvetített nyilatkozatában.

Elvileg tűzszünet

Az utóbbi napokban nagyrészt betartották a tűzszünetet a szemben álló felek, akik elvileg még pénteken egy videokonferencián megállapodnak a Minszkben tartandó béketárgyalások időpontjáról.
Denisz Pusilin, a donyecki szakadárok képviselője a francia hírügynökségnek azt mondta: a legkedvezőbb az lenne, ha jövő hétfőn kerülne sor a kijevi és a moszkvai vezetés, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló kontaktcsoport és a szeparatisták találkozójára.