Elaludt a fiú a volán mögött, meghalt a családja

Vágólapra másolva!
A louisianai államügyész nem emel vádat egy tizenéves texasi fiú ellen, aki elaludt a volán mögött, miközben a család Disney Worldbe tartott. Az autó felborult, a balesetben életét vesztette a fiú majdnem egész családja.
Vágólapra másolva!

A szülők és három gyerek vesztette életét, amikor felborult az autó a louisianai Monroe közelében. A 16 éves fiú vezetett, akinek a nevét a hatóságok nem hozták nyilvánosságra.

„A fiatalember már így is eléggé megbűnhődött – nyilatkozta Jerry Jones ügyész a The News-Starnak. – Semmi szükség rá, hogy még nagyobb fájdalmat okozzunk neki.”

A rendőrök gondatlan vezetés miatt akartak vádat emeltetni a fiatalember ellen – ezt utasította el az ügyész.

Nem voltak bekötve

A család – a pedagógus-házaspár és hat gyermekük – Texasból kirándultak Disney Worldbe. A fiú elaludt a volán mögött, majd felriadt, és félrerántotta a kormányt, amitől az autó felborult. A szülők és a gyerekek közül négy nem kötötte be a biztonsági övet, ezért a becsapódás erejétől kizuhantak a kocsiból. Az egyik gyerek túlélte a zuhanást, de a szülők, valamint egy négy, egy hét és egy 15 éves gyerek azonnal életét vesztette.

Az autót vezető fiú és két másik testvére rövid kezelés után elhagyhatta a kórházat.