Azonosítatlan repülőgép mért légicsapást Tripoli repülőterére

Vágólapra másolva!
Azonosítatlan repülőgép mért csapást hétfőn a líbiai főváros, Tripoli repülőterére. A károk mértékét egyelőre nem lehet felbecsülni.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk szerint egy alacsonyan repülő harci gép két rakétát lőtt ki a keleti városrészben található légikikötő leszállópályájára. Ez volt az utolsó olyan repülőtér Tripoli környékén, amely még nem függesztette fel működését, ahogy a többi tette az utóbbi hónapokban. A területet a Fadzsr Líbia (Líbia ajnala) nevű iszlamista szövetség uralja, amely augusztus végén kerítette hatalmába a fővárost.

Nem először ütöttek rajta ismeretlen harci repülőgépek a tripoli reptéren. Az iszlamisták korábban Egyiptomot és az Egyesült Arab Emírségeket vádolták meg a légitámadásokkal. Ugyancsak hétfőn a líbiai kormányt támogató zenteni fegyvereseknek több mint egy hónapig tartó harcok után sikerült visszafoglalniuk az ország nyugati részében fekvő Kikla települést a Fadzsr Líbia nevű milíciától.

Káosz az országban

A Kikla elvesztéséről szóló híreket az iszlamisták által alakított, Tripoliban működő párhuzamos kormány is megerősítette, hozzátették azonban, hogy ez a vereség távolról sem jelenti a Fadzsr Líbia összeomlását. A Tripolitól mintegy 80 kilométerre fekvő településért folyó harcok negyven nappal ezelőtt kezdődtek. Az összecsapásokban több mint háromszáz ember meghalt és legalább ezren megsebesültek.

Líbiában a központi vezetés Moammer Kadhafi néhai diktátor hatalmának 2011-es megdöntése óta képtelen volt kiterjeszteni uralmát az ország egészére, és nem tudta lefegyverezni vagy irányítása alá vonni a forradalom idején verbuválódott különböző fegyveres csoportokat.

Az országban teljes káosz uralkodik amióta májusban Halifa Haftár hadjáratot hirdetett a szélsőséges iszlamisták ellen. Azóta Tripoli mellett Líbia második legnagyobb városában, Bengáziban is heves harcok folynak a tábornokhoz csatlakozott erők és az iszlamisták között. A belpolitikai válság súlyosságát mutatja, hogy Líbiában jelenleg két kormány és két parlament működik, miközben folyamatosak a fegyveres összetűzések a rivális csoportok között.