Kiválogatták a nem muszlim utasokat, és mindegyiket lelőtték

Vágólapra másolva!
Fegyveresek elfoglaltak egy buszt és kivégezték legkevesebb 28 nem muszlim utasát Kenya északkeleti vidékén szombaton. A támadással az al-Shabaab szomáliai iszlamista szervezet terroristáit gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a Nairobiba tartó buszt Mandera városától ötven kilométerre, a szomáliai határhoz közel tartóztatták fel. A fegyveresek leterelték az utasokat, kiválogatták a nem muszlimokat - azokat, akik nem tudtak felolvasni a Koránból -, majd fejbelőtték őket. Huszonnyolcan haltak meg, köztük hét nő. Az áldozatok számáról szóló híreket a Vöröskereszt is megerősítette a Twitteren. A támadásban többen megsebesültek. Az első hírek szerint a buszt több mint száz fegyveres rohanta le. A járművön mintegy hatvanan voltak.

Nem vállalták

Az al-Shabaab egyelőre nem vállalta a merényletet. A szervezet több mint 130 támadást hajtott végre Kenyában azóta, hogy a nairobi kormány 2011 októberében az Afrikai Unió kötelékében csapatokat küldött Szomáliába. Bő egy éve az al-Shabaab hajtotta végre a kenyai fővárosban a Westgate üzletközpont elleni akciót, amelyben hatvanheten haltak meg. Az iszlamista szervezet vállalta magára a kenyai tengerparton idén elkövetett támadásokat is, amelyekben kilencvenen vesztették életüket.

Mandera környékén is fokozták tevékenységüket, a szomáliai határvidék ugyanis fontos hátországa a szervezetnek. A körzet parlamenti képviselője felrótta a kormánynak, hogy figyelmen kívül hagyja a megerősített katonai jelenlétre vonatkozó kérését.

Az al-Kaidával szövetséges al-Shabaab különösen kíméletlenül gyakorolja az iszlám törvénykezést, a saríát. Gyakoriak az általa végrehajtott nyilvános kivégzések és a végtaglevágások.