Ember így még nem örült büdös halaknak

Kim Dzsong Un
Kim Dzsongun a halfeldolgozóban
Vágólapra másolva!
Sokáig nem jelent meg a nyilvánosság előtt Kim Dzsongun. Az észak-koreai vezérről már azt is pletykálták, hogy átadta a hatalmat a húgának, de aztán november elején visszatért, hogy ismét fénylő csillagként vezesse népét.
Vágólapra másolva!

Kim Dzsongunról most újabb fotót tett közzé a kommunista ország állami hírügynöksége, amin szokásos, meglehetősen boldog, más megítélés szerint idétlen vigyorral néz a kamerába.

A dátummegjelölés nélküli kép a Koreai Munkapárt első titkárának egy katonai élelmiszer-feldolgozó üzemben tett látogatásakor készült egy ismeretlen helyszínen Észak-Koreában.

Kim Dzsongun a halfeldolgozóban Forrás: MTI/EPA/KCNA

Azt nem tudni, hogy milyen fajtájú halak láthatók a vezér mögött, de a halászhajóról csövön átpumpált tengeri állatok ebben a mennyiségben biztosan nem árasztanak kellemes szagot magukból. Ez persze Kim Dzsongunt nem zavarja, hisz ő minden fotón gyakorlatilag ugyanúgy tud örülni.