Kisebbségi képviselőket választanak Szerbiában

Vágólapra másolva!
Szerbia-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy az országban élő nemzeti kisebbségek leadhassák voksaikat nemzeti tanácsaikra. Tizenhét nemzeti kisebbség választja meg önkormányzati testületét közvetlen úton, míg három kisebbség esetében elektorok döntenek.
Vágólapra másolva!

A kisebbségi nemzeti tanácsok tevékenysége törvényben szabályozott keretek között a nyelvhasználat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra területére terjed ki, emellett pedig részt vesznek az adott kisebbséget érintő döntéshozatali eljárásokban. A választáson 17 nemzeti kisebbség 82 listája indult, közöttük négy magyar.

A 7,2 milliós Szerbiában a 2011-es népszámlálási adatok alapján 1,2 millió olyan személy él, aki valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozónak vallja magát. Közülük 456 444-en iratkoztak fel a voksolás előfeltételének számító külön választói névjegyzékre. Ennyien járulhatnak 7 és 20 óra között az urnák elé.
Az előzetes eredményeket várhatóan már vasárnap éjjel közlik, a végleges eredményeket pedig legkésőbb csütörtökön 20 óráig.