Fegyvereket dobtak le a kurdoknak az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Fegyvereket, muníciót és orvosi segélyt dobott le az amerikai légierő az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet által ostromolt szíriai Kobanit védő kurdoknak.
Vágólapra másolva!

A illetékes amerikai parancsnokság több szállítmányt dobott le a részben már a dzsihadisták által ellenőrzött város közelében. A fegyverek, a muníció és a segély az észak-iraki kurd hatóságoktól származik.

Ez az első alkalom az Iszlám Állam elleni műveletekben, hogy fegyverrel látják el a kurdokat. A parancsnokság szerint három C-130 típusú gép 27 csomagot dobott le, bennük kézi fegyverekkel, lőszerekkel és orvosi ellátmánnyal.

A támogatással az volt a cél, hogy lehetővé tegyék a szélsőséges szunnita szervezet elleni harc folytatását, és így megakadályozzák, hogy a dzsihadisták teljesen bekebelezzék a török-szíriai határon fekvő várost. Bár a küldetés eredményességének felmérése még folyamatban van, egy név nélkül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő azt mondta, a szállítmány „túlnyomó része” eljutott a kurd harcosokhoz.

Megfigyelők szerint biztosra vehető, hogy a kurdok fegyverrel való ellátása felbőszíti a török kormányt, amely korábban közölte, hogy ellenzi a szíriai kurdok felfegyverzését. Szerintük ugyanis ahhoz a - Törökország által terrorista szervezetként nyilvántartott - Kurdisztáni Munkáspárt lázadó szervezethez tartoznak, amely 30 éven át fegyveres harcot folytatott a török hatóságok ellen.