Elkészültek a főváros tervdokumentumai 2020-ig

Vágólapra másolva!
Valamennyi tervdokumentumot elkészítette a fővárosi önkormányzat a 2014 és 2020 közötti uniós programozási időszakra vonatkozóan – jelentette be Tarlós István főpolgármester. Nagy részüket a Főváros Közgyűlés és a nemzeti fejlesztési miniszter is jóváhagyta. 
Vágólapra másolva!

Tarlós István sajtótájékoztatóján elmondta, hogy településfejlesztési és területfejlesztési stratégiáik is vannak. A városfejlesztési koncepció 2030-ig szól, ennek részelemei a 2020-as tervben is körvonalazódnak.

A három legfontosabb középtávú terv közé sorolta 44 barnamezős, ma már elhagyott, egykori ipari terület kármentesítését, funkciónélküliségének megszüntetését, fejlesztését. Ezen területek között említette az Óbudai Gázgyárat, a józsefvárosi pályaudvart, Rákosrendezőt, a Cséry-telepet és a kőbányai Gergely bánya területét. Azt mondta: ezekre szakmailag kidolgozott tervek vannak, költségbecslésekkel.

Három ütem

Második elemként a Duna partok rendezését nevezte meg, amelyeket három ütemre bontott. A harmadik elem a szociális városrehabilitációra vonatkozik, ebben kap helyet egyebek mellett a panelos lakótelepek felújítása, a hajléktalanprogram folytatása, a közösségépítés és a drogmegelőzés.

Tarlós István kitért arra is, hogy vannak konkrét rövid távú fejlesztési tervek, amelyek nem az alapdokumentumok részei, ilyen például a hármas metró felújítása, valamint a margitszigeti és állatkerti projektek.

A város ellensége

Utalt arra, hogy az egyik főpolgármester-jelölt a kormányt megkerülő közvetlen uniós csatornákról beszélt a hármas metró felújításával összefüggésben. Úgy fogalmazott: ő is mondhatná, hogy tudja, „Naomi Campbellt hogyan kell egy éjszaka alatt megszelídíteni”, de nem mondja el, mert esetleg valaki megakadályozná. Aki nem tárja fel a forráslehetőséget, az vagy viccel, vagy ellensége a városnak.

A főpolgármester szerint az elkészített alapdokumentumokkal reálisan megcélozhatók az uniós források, és noha belül is nagy a küzdelem ezekért a pénzekért, a főváros tud és akar együttműködni a kormánnyal.

Egy irányban

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: a 2010-ben megkezdett út folytatására van szükség ahhoz, hogy Budapest világvárossá váljon. Többször is azt hangoztatta: 2010 óta a kormány és a főváros mindig egy irányba nézett.

A lezáratlan uniós finanszírozási ciklusban is vannak még tennivalók, s a minisztérium mindent megtesz, hogy „egy forint se maradjon bent”, és mindent határidőre be lehessen fejezni.