Félő, hogy más földrészre is átterjedhet az ebola

Vágólapra másolva!
Az ebolavírus egyik felfedezője attól tart, hogy a fertőző betegség Afrikából más kontinensekre is átterjedhet. Peter Piot szerint félő, hogy a Nyugat-Afrikában élő indiaiak közül valaki hazahurcolhatja a kórt a szubkontinensre. 
Vágólapra másolva!

A belga járványügyi szakember, volt ENSZ-főtitkárhelyettes a Der Spiegel című német közéleti magazinnak adott interjúban emlékeztetett arra, hogy csakúgy, mint Nyugat-Afrikában, ahol március óta tart a járvány, Indiában is gyakori, hogy az orvosok és az ápolók nem viselnek kesztyűt, így nagy valószínűséggel hamar elkapnák, és terjeszteni kezdenék a ragályt.

Peter Piot attól viszont nem tart, hogy Európában vagy az Egyesült Államokban ne tudnák megfékezni a kórt. „Ha előfordulnának ebolás esetek Európában, lennének ugyan halottak, de a vírust gyorsan fel lehetne tartóztatni” – vélekedett.

Afrikában már minden lehetséges módon figyelmeztetik az embereket, hogy mire vigyázzanak Forrás: AFP/Issouf Sanogo

Aggasztó a járvány mértéke

Aggodalommal tölti el ugyanakkor a nyugat-afrikai járvány mértéke. „Ez már nem járvány, hanem humanitárius katasztrófa” – mondta.

A térségben az idén eddig több mint 2600-an haltak bele a járványba, amely az eddigi legsúlyosabb a vírus 38 évvel ezelőtti felfedezése óta. A kórokozót az akkori Zairéban, a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban azonosították kutatók, köztük Peter Piot.

A vírus arról az Ebola folyóról kapta a nevét, amelynek vizében találták. „Nem hittem volna, hogy valaha idáig fajulhat a helyzet” – mondta Piot a mostani járványról, amelyet a betegek kevesebb, mint fele él túl.