Albániába érkezett Ferenc pápa

Vágólapra másolva!
Albániába érkezett vasárnap Ferenc pápa, aki a Vatikán tájékoztatása szerint első - Olaszországon kívüli - európai látogatásával támogatni akarja a balkáni ország európai integrációját.
Vágólapra másolva!

A pápa szentmisét mutat be a tiranai Teréz anya téren, délután a katolikus egyetemen találkozik és keresztény felekezetek és más vallások képviselőivel, az új tiranai székesegyházában vesperást (közös esti imát) vezet, amelyen a kommunista üldöztetés áldozatai tesznek tanúságtételt.

Végül a Tiranától 30 kilométerre levő Betánia Központban gyerekekkel és az Albániában működő karitatív intézetek gondozottjaival találkozik.

Hatalmas tömeg fogadta a pápát Tirana főterén, ahol misét celebrál Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Olaszul fog beszélni a néphez

A pápa a nap folyamán hat beszédet mond, mindegyiket olaszul.

A látogatást fokozott biztonsági intézkedések kísérik, mivel az olasz titkosszolgálat annak a veszélyére figyelmeztette a Szentszéket, hogy az Iszlám Állam terroristái merényletet tervezhetnek ellene. A Vatikánban szombaton megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

II. János Pál nyomában

Az albániai látogatás Ferenc pápa negyedik külföldi, egyben első európai apostoli útja - olaszországi útjait nem számolva. Elődei közül 1993-ban II. János Pál látogatott Albániába azt követően, hogy a kommunista rezsim összeomlása után Olaszországot elözönlötték az albán bevándorlók.

Albánia 3,8 milliós lakosságának a többsége muzulmán, a keresztények a népesség 26 százalékát teszik ki.