Skócia elbukta a függetlenséget

skócia népszavazás NO
Vágólapra másolva!
Bár még nem ismertek a végleges eredmények, minden lényeges kérdés eldőlt a skót függetlenségi népszavazáson. Az Egyesült Királyság egyben marad, Edinburgh viszont többletjogokat kap.
Vágólapra másolva!

A vártnál talán nagyobb különbséggel, de az előrejelzéseknek megfelelően eldőlt: Skócia az Egyesült Királyság része marad. Az egység mellett a szavazók 55 százaléka döntött. A 4,28 millió választó több mint 84 százaléka járult az urnák elé. A harminckét választókerületből mindössze négy helyen (Glasgow és Dundee városa, Nyugat-Dunbartonshire, Észak-Lanarkshire) helyen kerültek többségbe az önállóságért kiállók.

A lényeges kérdések már – brit idő szerint – negyed 7 előtt eldőltek, amikor a Skócia függetlenségére nemmel szavazók átlépték az 50 százalékot.

Korán örültek a függetlenségiek Forrás: AFP/Lesley Martin

Csalódás és számonkérés

A skót vezetők nem kerteltek, Nicola Sturgeon helyettes első miniszter jelezte, „súlyos személyes és politikai kudarc”, hogy nem sikerült elszakadniuk az Egyesült Királyságtól. Felettese, Alex Salmond azt mondta, elfogadja az eredményt. Hozzátette: a skótok többsége „ez idő szerint” úgy döntött, hogy nem kívánja Skócia függetlenné válását. Felszólította ugyanakkor a brit kormányt, hogy teljesítse a Skócia nagyobb önrendelkezésének megteremtésére tett ígéreteit.

Salmond elismerte a vereséget Forrás: AFP/Ben Stansall

David Cameron brit miniszterelnök a jelek szerint meghallotta Salmond kérését, hiszen kijelentette: Skóciát a jövőben nagyobb önrendelkezési jog illeti meg. Ebből azonban az is következik, hogy az Egyesült Királyság többi nemzetének, köztük Angliának is nagyobb beleszólást kell adni saját ügyeibe. Cameron a Downing Streeten felolvasott nyilatkozatában nem mondta ki, hogy külön angol parlament létrehozását tervezné, kijelentette ugyanakkor, hogy „határozott választ igényel az angol törvényekre angol szavazatok” kérdése. A kormányfő egyenes utalást tett arra is, hogy

Kijelentette: a referendum ezt a kérdést „egy nemzedéknyi, talán egy egész életnyi időre rendezte”.

Hátradőlhet az EU és a NATO

Brüsszelben elégedettek a fejlemények láttán, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a Deutschlandfunk német rádiónak azt mondta, hogy megkönnyebbüléssel fogadta a skóciai népszavazás eredményét. Ez nem is csoda, hiszen Skócia esetleges kiválásával az Európai Unió éveken át tartó tárgyalássorozat elé nézett volna, hiszen Edinburgh-ben már jó előre közölték, hogy függetlenség esetén is szeretnének uniós tagok lenni.

Hasonlókat fogalmazott meg Anders Fogh Rasmussen távozó NATO-főtitkát is, hiszen a népszavazás eredményének katonai jelentősége is van. A brit nukleáris csapásmérő erő, a ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáró-flotta ugyanis Skóciában állomásozik, az ország északi részének elszakadását követően pedig ki kellett volna vonni onnan. Korábban több szövetséges, köztük az Egyesült Államok is amiatt aggódott, hogy az ország szétválása meggyengítette volna az észak-atlanti szövetség egyik legfontosabb tagját.

A Trident-arzenál maradhat Skóciában Forrás: AFP/Andy Buchanan

Salmond izgulhat

„Túl nagy meglepetés nem született, hiszen az elmúlt néhány hetet leszámítva mindig jelentős előnye volt az egységpártiaknak. Most is nagy volt a különbség” – mondta az Origónak Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. A külpolitikai szakértő szerint a Cameron „győzelmi beszédében” ismét felmerülő skót többletjogok – a népszavazás eredményétől függetlenül – akár a kiterjesztett politikai és a teljes pénzügyi autonómiáig is terjedhetnek, bár azt kevéssé tartja valószínűnek, hogy az erről szóló tárgyalások a jövő év elejéig befejeződnek. Ugyanakkor, ha Skóciának sikerül kiharcolnia ezeket a jogokat, az változtatna az alkotmányos rendszeren, és precedensként szolgálhatna Walesnek és Észak-Írországnak. Az Alex Salmond jövőjét firtató kérdésünkre Gálik Zoltán úgy válaszolt: minden attól függ, hogy London mennyire tartja majd partnernek, illetve saját pártja, az SNP benne látja-e a megfelelő személyt arra, hogy a devolúciós folyamatot végigvigye. Hozzátette: Salmondnak a kudarc után gyengülhet a politikai legitimációja, a három brit nagypárt pedig könnyedén félreállíthatja.

Skót dudás "az autonómia örömünnepén" Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Tim Brakemeier

Itthon mindenki boldog

„A skót népszavazás az eredményétől függetlenül a demokratikus önrendelkezés diadala. Az angol és a skót társadalom mintaszerűen kezelte a felmerült problémákat, ez pedig példa lehet minden olyan országnak, amely etnikumok közti konfliktussal küzd” – ezt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke mondta az Origónak. A kormánypárti politikus úgy véli, a referendum az autonómia „örömünnepe” volt, hiszen élő cáfolata annak, hogy ez nem vezet elszakadáshoz. Szerinte

„Örömmel fogadtam a hírt, hogy Skócia az Egyesült Királyság – és így az Európai Unió – része marad” – válaszolta megkeresésünkre Kovács László volt külügyminiszter. A szocialista politikus szerint az egység a jó megoldás Skócia lakossága, az Egyesült Királyság és az EU számára, ráadásul az eredmény csökkentheti annak az esélyét, hogy a szigetország kiváljon az unióból. Kovács László úgy fogalmazott: a referendum kimenetele jelzés lehet azok számára – katalánok, baszkok, flamandok –, akik „a skótokhoz hasonló dolgokat forgattak a fejükben”, hiszen ezek a területek önálló országként aligha lehetnének versenyképesek.