Mindenki Edinburghot akarja megnyerni

Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint legkorábban hajnali 3 körül tudhatjuk meg pontosan, hogy mekkora volt az országos részvétel.
Vágólapra másolva!

Részleges adatok azonban már most is vannak. Néhány kisebb körzetben máris összesítették a szavazatokat, és szinte mindenhol 80 százalék fölötti volt a részvétel.

A postai úton beérkező voksok esetében néhány helyen még ennél is magasabb azok aránya, akik éltek szavazati jogukkal.

Magyar idő szerint hajnali 4-től folyamatosan érkeznek majd az eredmények. Hajnali 6-ra pedig már mindannyian okosabbak leszünk.

Elemzők egyelőre csak általánosságokban mernek jóslásokba bocsátkozni. A legtöbben arról beszélnek, hogy a határközeli településeken magasabb lesz a NEM szavazatok aránya, északabbra pedig éppen ellenkezőleg.