Az MI5 már tudja, ki az Iszlám Állam brit hóhéra

James Foley lefejezése ISIS
terrorizmus
James Foley lefejezése
Vágólapra másolva!
Már csak újabb bizonyítékokra vár a brit belső elhárítás, mielőtt átkutatnák „Dzsihádi John” családjának és barátainak lakását. Pontosan tudják, kicsoda az Iszlám Állam hóhéra, de a személyazonosságát nem hozzák nyilvánosságra, mert nem akarják veszélybe sodorni a szervezet fogságában lévő túszok életét.
Vágólapra másolva!

Az biztos, hogy nem Abdel-Majed Abdel Bary 23 éves londoni rapper a hóhér, ahogy korábban többen is gondolták, az énekest ugyanis a hangjának, magasságának és mozgásának elemzése alapján kizárták a gyanúsítottak közül.

A belső elhárítás (MI5) már akkor felfigyelt Johnra, amikor az utcán támogatást gyűjtött londoni székhelyű arab jótékonysági szervezetek számára – írja a Daily Mail. Az ilyen szervezetek egy része ugyanis segít harcosok toborzásában és Szíriába utaztatásában.

Megfigyelés alá azonban akkor még nem volt okuk helyezni.

A szakértők alaposan kielemezték a kivégzésekről készített videókat Forrás: Origo

Egy szempillantás alatt lett radikális

Úgy tudni, Dzsihádi John nagyon gyorsan, némi túlzással egyetlen éjszaka leforgása alatt radikalizálódott, és több mint egy éve hagyta el Nagy-Britanniát. A jelek szerint azonban akkor még sem az MI5, sem a rendőrség nem tartotta szükségesnek, hogy ezt megakadályozzák.

Most a legmodernebb felszerelésekkel rendelkező kémrepülőgépeket is bevetettek, amelyek több ezer méteres magasságból „hallgatóznak”, kutatják az étert, hogy felfedezzék John hangját. Így igyekeznek beazonosítani a tartózkodási helyét.

Rakka a fő célpont

A Times szerint műholdakkal is figyelik a dzsihádisták mozgását Rakka körül, mert feltételezések szerint John és a túszok is valahol a közelben lehetnek. Kémrepülőgépek a Daily Mail szerint azt például kiderítették, hogy James Foleyt a városban található Ittahd Egyetem közelében ölték meg.

Az Iszlám Állam célja a megfélemlítés Forrás: ISIS propaganda film

Amit tudunk róla

A videón elhangzó szöveg elemzése alapján szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy John szülei vagy nagyszülei valahonnan a Közel-Keletről származhatnak. John bőrszíne is arra utal, hogy afrikai, közel-keleti vagy dél-ázsiai ősökkel rendelkezik.

John egyike annak a félezer britnek, aki Szíriába és Irakba ment harcolni – közülük minden második haza is tért.

A britek próbálják megakadályozni, hogy újabb harcosok csatlakozzanak a dzsihádistákhoz. A biztonsági és terrorelhárítási hivatal közölte, hogy 23 esetben megtagadták az útlevél kiadását, illetve érvénytelenítették azt, nyolc embertől pedig megvonták az állampolgárságot.