Rákos gyerekekkel fajtalankodott az orvos

Vágólapra másolva!
Dr. Myles Bradbury nagyon hosszú és keserves börtönévekre számíthat. Az orvos mindent beismert.
Vágólapra másolva!

A cambridge-i dr. Myles Bradbury féltucatnyi megrontási kísérletet és tizenhárom tényleges megrontást ismert el az ellene felhozott vádakból. A hematológus szakorvos azt sem tagadta, hogy többször is készített tiltott szexuális tartalmú felvételeket beteg gyerekekről. Daganatos betegei között akadt több kiskorú is, a legfiatalabb megrontott páciens 11 éves volt.

A doktor ellen 18 beteg emelt panaszt még 2009-ben, a per évek óta húzódik a Cambridge-i Bíróságon, mert óvadék fejében sokáig szabadlábon védekezhetett. A brit rendőrség a házkutatás során 16 ezer pornográf fotót talált a 41 éves férfi számítógépén.