Több pénzt várna Rogán Antal a letelepülőktől

Vágólapra másolva!
A befektetői letelepedés feltételéül szolgáló államkötvény 250 ezer eurós névértékét 300 ezer euróra emelné a Fidesz frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek az előterjesztését, amelyben egyebek mellett azt írja: a befektetői letelepedés jogintézményének bevezetése óta folyamatosan nő az érdeklődés, és mivel a magyar program a legolcsóbbnak számít az Európai Unió tagállamainak hasonló programjai között, indokoltnak tűnik az emelés. A hazai program összehasonlító áron még így is a legversenyképesebb marad - tette hozzá.

A kormánypárti politikus emlékeztetett: a nemzetgazdasági célú tartózkodási engedélyt, majd az erre tekintettel kibocsátott nemzeti letelepedési engedély intézményét 2012. december 28-i hatállyal vezették be, az azóta szerzett tapasztalatok pedig változtatásokat tesznek szükségessé.

A javaslat pontosítaná a jóváhagyás visszavonásának eseteit, és értesítési kötelezettséget írna elő az idegenrendészeti hatóságoknak az Országgyűlés gazdasági bizottságához Az indítvány lehetővé tenné továbbá a nemzeti letelepedési engedély kérelmezését - nemzetgazdasági érdekre tekintettel - azoknak a harmadik országbelieknek is, akik a kérelem előtt legalább hat hónapja rendelkeznek tartózkodási engedéllyel.

Az előterjesztés kitér arra is, hogy ha az érintett nem tartja be az állampapír lejegyzésére kötelezővé tett 45 napos határidőt, indokolt a letelepedési engedély visszavonása, mert a nemzetgazdasági cél nem valósult meg.

Az Államadósság Kezelő Központ legutóbbi, májusi közlése szerint a hónap közepéig 722 letelepedési kötvényt adtak el.