Terrortámadásra számít Nagy-Britannia

Vágólapra másolva!
Az öt fokozatból a második legmagasabb, „súlyos” szintre emelte a nemzetközi terrorfenyegetés veszélyét Nagy-Britannia. Ez azt jelenti, hogy „nagyon valószínű” egy esetleges támadás.
Vágólapra másolva!

Theresa May belügyminiszter közölte, hogy hírszerzési információk nincsenek egy esetleges merénylettel kapcsolatban, de az iraki és szíriai fejlemények miatt nem árt jobban odafigyelni.

A készültségi szintet az Egyesített Terrorizmus Elemző Központ határozza meg, és a döntésről értesíti a brit köz- és magánszférában dolgozó biztonsági illetékeseket, akik ennek megfelelően módosítanak az előírásokon – számolt be a BBC.

A szint emelését David Cameron miniszterelnök azzal indokolta, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű, Irakban és Szíriában előretörő szélsőséges milícia brutalitása.

A Downing Streeten tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján megismételte, hogy a kormány értesülései szerint ötszáz brit állampolgár harcol Szíriában és Irakban az Iszlám Állam soraiban.

Terrorfenyegetési szintek Nagy-Britanniában

Öt fokozat létezik:

Kritikus – azonnali támadás várható

Súlyos – nagyon valószínű támadás

Jelentős – nagy az esélye a támadásnak

Mérsékelt – elképzelhető, de nem valószínű támadás

Alacsony – nem valószínű támadás.

(Forrás: brit belügyminisztérium)