Szépen termeli a pénzt a jeges vizes kihívás

Vágólapra másolva!
Meghaladta a 100 millió dollárt az amiotrófiás laterális szklerózis nevű betegség gyógyítására és a betegek ápolására eddig felajánlott adományok összege a jeges vizes kihívás nevű internetes jótékonysági kampányban, amelyben világszerte ismert és ismeretlen emberek öntik magukat nyakon egy vödör jéghideg vízzel, és tesznek felajánlást.
Vágólapra másolva!

Az amerikai ALS Egyesület bejelentette, hogy július 29. és augusztus 29. között, 100,9 millió dollár (24,15 milliárd forint) adomány gyűlt össze a Facebook közösségi portálon indult jótékonysági akció eredményeként. A múlt év hasonló időszakában a szervezet mindössze 2,8 millió dollár adományt kapott a Lou Gehring-kórnak is nevezett gyógyíthatatlan degeneratív idegrendszeri betegség elleni harcra, illetve a betegek segítésére.

A hála szó nem elegendő annak kifejezésére, amit most érzünk – hangoztatta a közleményben Barbara Newhouse, az egyesület elnök-vezérigazgatója. A pénzből az ALS-kutatásokat és a betegeket segítik. Azt ígérte, hogy az összegyűlt hatalmas pénz felhasználásáról a jövőben is tájékoztatják a nyilvánosságot.

Az akcióban eddig olyan hírességek öntötték le magukat egy vödör jeges vízzel (és adakoztak), mint Matteo Renzi olasz miniszterelnök, George W. Bush volt amerikai elnök, Bill Gates informatikai mogul, Mark Zuckerberg Facebook-vezér, Jeff Bezos amerikai mágnás, Tom Cruise és Matt Damon filmsztárok, Stieven Spielberg filmrendező, Katy Perry, Shakira, Taylor Swift és Justin Bieber popsztárok, Usain Bolt, David Beckham és Neymar sportolók, Kate Moss szupermodell.

A betegségben érintett, az izomsorvadás következtében teljesen lebénult világhírű brit tudós, Stephen Hawking elméleti fizikus helyett gyermekei vállalták a kihívást.