Lefejeztek egy kurd parancsnokot Irakban

Vágólapra másolva!
Lefejezett egy kurd parancsnokot az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet Észak-Irakban, és további kivégzéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az autonóm iraki kurd tartomány folytatja együttműködését az Egyesült Államokkal - számolt be róla pénteken az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ.
Vágólapra másolva!

A felvételen, amelyet a SITE szerint az IÁ Ninive tartományban tevékenykedő tagjai készítettek, egy csoport fekete ruhás fegyveres és elfogott, narancssárga öltözéket viselő kurd harcosok láthatóak. Közülük hárman arra kérik Maszúd Barzanit, Kurdisztán tartomány elnökét és a kurd kormányt, hogy vessenek véget Washingtonnal való együttműködésüknek.

Kezetekben a sorsunk

"Ne hagyjátok, hogy Amerika beavatkozzon a térségünkben. Kezetekben van a sorsunk... Bármiféle hiba vagy meggondolatlanság a részetekről az életünkbe fog kerülni" - idézte a dzsihadisták egyik foglyát az amerikai központ. Ezután a felvételen látható, amint egy, a tartomány fővárosában, Moszulban lévő mecset előtt három dzsihadista körbevesz egy foglyot, majd egyikük lefejezi a narancssárga ruhás alakot. Ezzel párhuzamosan, a képernyő másik felében amerikai és kurd vezetők találkozóiról készített képeket vetítenek.

Washington augusztus eleje óta légicsapásokat mér a terrorszervezet állásaira Észak-Irakban, miután a dzsihadisták előrenyomulása és a keresztény, valamint a jazidi kisebbség elüldözése miatt humanitárius katasztrófa fenyegetett Szindzsár környékén.

Múlt héten ölték meg James Foley-t

A szélsőséges csoport múlt héten meggyilkolta James Foley amerikai újságírót, majd kilátásba helyezte kollégája, Steven Sotloff megölését is, amennyiben Barack Obama elnök nem vet véget az IÁ elleni légitámadásoknak. Foley lefejezését Washingtonban az Egyesült Államok elleni terrortámadásnak minősítették.

A kegyetlenkedéseiről közismert terrorszervezet - miután jelentős területeket vett ellenőrzése alá Szíriában - júniusban egy villámhadjárat során elfoglalta Irak északi és nyugati területeinek jelentős részét is. Később bejelentette, hogy az elfoglalt térségekben "kalifátust" alapított, és bevezette az iszlám törvénykezést.