Tátott szájjal fotózták Kim Dzsongunt

Kim Dzsong Un
Kim Dzsong Un
Vágólapra másolva!
A Rodong Sinmun című észak-koreai pártlap által közreadott képen Kim Dzsongun első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára a hadsereg egyik légi deszantos egységénél tesz látogatást egy nem megnevezett észak-koreai helyszínen.
Vágólapra másolva!

A képhez közölt információkból az végkép nem derül ki, hogy Kim Dzsongun valamin meglepődött, esetleg elcsodálkozott, vagy épp az elégedettségtől kerekedett el a szája. Valószínűbb, hogy csupán heves gesztusokkal utasításokat ad a körülötte álló katonai vezetőknek. A vezér közben viccelődhetett is, mert két tábornok is elnevette magát. Egyikük jegyzetfüzetébe talán a poén is bekerült. Hogy a harmadik hallásával van-e probléma, vagy csak a viccet nem értette, szintén nem tudni.

Kim Dzsongun a támaszponton Forrás:MTI/EPA/Rodong Sinmun

A fotó minden bizonnyal az ilyen látogatások alkalmával kötelező lelkesítő beszéd elhangzása után készülhetett, lévén a népvezető már a pulpitus előtt, kötetlenül beszélget a főtisztekkel. Az esemény fontosságát a háttérben lerakott három adóvevő és a méretes betonplaccra kihúzott két vonalas telefon emeli.