1400 gyereklánnyal erőszakoskodtak egy brit városban

Vágólapra másolva!
Nem akartak rasszistának tűnni, ezért nem jelezték a dél-yorkshire-i Rotherhamban történt brutális szexuális visszaéléseket a szociális munkások.
Vágólapra másolva!

Tizenhat év alatt nem kevesebb, mint 1400 gyereklányt bántalmaztak a többségében pakisztáni elkövetők. A kiskorúak között több 11-12 éves lány is volt – írja a The Guardian.

Az 1997 és 2013 közötti zaklatások mintegy harmada volt ismert a szociális dolgozók előtt, mégsem tettek feljelentést. Egy most nyilvánosságra hozott tanulmány egyszerre marasztalja el a segélyszervezetek aktivistáit, a rendőrséget és a városi tanácsot, amelynek elnöke azonnali hatállyal távozott is posztjáról.

Nem véletlen a gyors lemondás. 2002–2006 között ugyanis három feljelentés érkezett a helyi tanácshoz, de a helyhatóság egyszerűen nem hitte el a bennük foglaltakat, ezért nem indított eljárást – írja a Daily Mail.

Fortélyos félelem

Pedig az elkövetők egészen bestiális eszközökkel érték el céljaikat. Bevett gyakorlat volt, hogy a megfélemlített kiskorúakat benzinnel locsolták le, és azzal fenyegették őket, hogy lángra lobbantják a folyadékot. A társaik sérelmére elkövetett nemi erőszakot a tőrbe csalt gyereklányok rendszeresen végignézték.

– foglalta össze az egyik fiatal áldozat.

A jelentésből az is kiderül, hogy több kiskorú szülei – hatósági fellépés hiányában – megpróbálták önmaguk kiszabadítani a pakisztáni bűnbanda karmai közül a gyereküket. Ennek általában nem lett jó vége, mert ilyen esetekben

Mobiltelefont is kaptak ajándékba

A kiskorúakat általában iskolák előtt szedték össze, nemegyszer drága ajándékokkal vették rá őket, hogy velük tartsanak. Később kábítószerrel is magukhoz láncolták a fiatalokat – derül ki a jelentésből. Hihetetlennek tűnik, de az elcsábított lányok egy jelentős része komolyan szerelmesnek érezte magát. Többen közülük még ma is azt állítják: valójában nem megerőszakolták őket.