Nevetős képekkel tiltakoztak a török nők

Vágólapra másolva!
Közösségi oldalakra feltöltött nevetős szelfikkel tiltakozott számos török nő az ország miniszterelnök-helyettesének azon kijelentése ellen, miszerint "az erkölcsös nők nem nevetnek nyilvánosan".
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati adó hírportáljának szerdai gyűjtése szerint a politikus hétfői kijelentése óta mintegy 300 ezer bejegyzés született a Twitter mikroblogokon és az Instagram fotómegosztón a nevetés (direnkahka), az elfojtott nevetés (direnkahkaha), illetve az elnyomott nők (direnkadin) címkék alatt.
Sok bejegyzés pedig a nevető önarcképeken keresztül kifejezett tiltakozás mellett azt írta, hogy ehelyett inkább a valós problémákról, így a nemi erőszakról, a családon belüli erőszakról és a kislányok férjhez adásáról kéne beszélni.

Erkölcsi züllés

Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes hétfői beszédében az ország "erkölcsi zülléséről" beszélt. Egyebek mellett azt mondta, hogy a televíziós műsorok szexfüggést okoznak a fiataloknál, ellenszerül a Korán olvasását ajánlotta. A nevető nők mellett elítélte az autók és a mobiltelefonok túlzott használatát is. Utóbbit illetően például kikelt az ellen, hogy a nők órákon át "lógnak" mobiltelefonjukon, ételrecepteket cserélnek ki vagy pletykálkodnak.

Kigúnyolták

Arincot a felháborodás mellett sokan kigúnyolták az interneten. Fatih Portakal, egy török tévébemondó például azt írta: "ha a nők nem nevethetnek, a férfiak ne sírhassanak nyilvánosan", arra utalva, hogy Arinc gyakran szokott könnyeket hullatni a kormányfő, Recep Tayyip Erdogan beszédeit hallgatva.
A reagálók között volt Ekmeleddin Ihsanoglu ellenzéki elnökjelölt is, aki Erdogannal száll majd ringbe az augusztus 10-i voksoláson. Ő azt írta, az országnak mindennél nagyobb szüksége van a nők nevetésére.