Vágólapra másolva!
Egy algériai televízió értesülése szerint Niger felett lezuhant az az utasszállító repülőgép, amely Burkina Faso fővárosából indult Algírba csütörtökön hajnalban, útközben azonban nyoma veszett.
Vágólapra másolva!

Az en-Nahar televízió hivatalosan nem megerősített értesülése szerint az Air Algérie légitársaság által üzemeltetett járat az után zuhant le, hogy elhagyta Niger fővárosának, Niamey-nek a légterét.

Az Air Algérie AH 5017-es számú járatával megszakadt a légi irányítás kapcsolata mintegy 50 perccel az után, hogy a gép felszállt Burkina Faso fővárosából, Ouagadougouból. Algériai repülőtéri illetékesek azt mondták, Mali felett létesítettek utoljára kapcsolatot a repülővel.