Kivizsgálja az ENSZ Izrael gázai akcióit

Vágólapra másolva!
Háborús bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményeztek vizsgálatot a palesztinok Izrael ellen az ENSZ emberi jogi tanácsának rendkívüli ülésén szerdán. Izrael az önvédelemhez való joggal védekezik, a Hamász újjáépítéshez köti a tűzszünetet. A harcoknak már közel 700 áldozata van.
Vágólapra másolva!

Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a lakóházak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai övezeti offenzívájában – közölte szerdán Genfben Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Pillay bírálta a Hamász Izrael elleni támadásait is. Azt mondta, úgy tűnik, a szélsőséges palesztin szervezet és Izrael egyaránt megsértette a nemzetközi humanitárius jogot.

Az ENSZ emberi jogi tanácsának rendkívüli genfi ülésén úgy határoztak, hogy vizsgálatot indítanak az izraeli offenzíva során esetlegesen elkövetett jogsértések feltárására. A palesztinok által kezdeményezett határozatot a 47 tagú testület 29 tagja támogatta, az Egyesült Államok ellene szavazott, 17 ország, köztük több európai uniós tagállam pedig tartózkodott.

Önvédelemhez való jog

A főbiztos megkérdőjelezte, hogy Izrael mindent megtesz a civil áldozatok elkerülése érdekében, és felszólította mindkét felet arra, hogy védje meg a civil lakosságot. - Ha valaki nem tartja tiszteletben ezeket a nemzetközi jogokat, akkor felmerül a veszélye annak, hogy háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követ el - mondta. A világszervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze. Az USA és az európai országok nem támogatták a rendkívüli ülést.

Az ENSZ genfi tanácsának izraeli képviselője, Eviatar Manor Izrael önvédelemhez való jogára hivatkozva utasította vissza Pillay kritikáját. Szerinte a Hamász követ el háborús bűnt, és Izrael célja a szélsőséges szervezet katonai infrastruktúrájának megsemmisítése. Azt is mondta, hogy a Gázai övezet lakói nem Izrael ellenségei. Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter a vita során azt követelte, hogy a nemzetközi közösség tegye felelősségre vonhatóvá Izraelt.

Újjáépítést követel a Hamász

Eközben a Hamász jelezte, hajlandó lenne békét kötni, de ennek feltételéül szabta a Gázai övezet blokádjának feloldását. Erről Háled Mesaal, a Gázát uraló Hamász iszlamista szervezet politikai szárnyának vezetője beszélt a katari Dohában. Készek elfogadni egy humanitárius tűzszünetet is, amennyiben az magában foglalja a lerombolt Gázai övezet újjáépítését. Szerinte a gázai fegyveresek egy "megszálló erő" ellen harcolnak, és a palesztinok "a (gázai) föld valódi birtokosai".

A július 8-án a Gázai övezetben kezdett izraeli támadásokban az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint eddig 121 gyerek vesztette életét és több mint 900 sebesült meg. A hadműveletekben összesen több mint 640 palesztin vesztette életét, többségük civil. Izraeli oldalon 31 halottat tartanak számon, akik közül 29 katona, kettő civil.

Kerülik Tel-Avivot a repülők

Miközben a hadművelet tovább zajlik, az amerikai külügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy a Hamász rakétái képesek elérni a Tel-Avivhoz közel fekvő Ben Gurion nemzetközi repteret. A repülőtérre alig repülnek járatok, az amerikai légügyi hatóság (FAA) szerdán egy újabb, második nappal meghosszabbította az amerikai járatokra vonatkozó tilalmat, amit kedden azért rendeltek el, mert a Hamász egy rakétája a repülőtér közelében csapódott be. Szerdán már az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség sem javasolta a légitársaságoknak, hogy használják a repülőteret.

Több európai cég, köztük az Air France, a KLM, és a Lufthansa-csoport összes társasága is felfüggesztette a Tel-Avivba tartó járatait. A Wizz Air sem repül most Tel Avivba, csütörtök éjfélig biztos nem indítanak oda repülőgépet. Az izraeli polgári repülési hatóság ennek ellenére arról igyekszik meggyőzni az amerikai kollégáikat, hogy továbbra is biztonságos a repülőtér. Az El Al izraeli légitársaság szerdán Facebook-oldalán közölte, hogy budapesti járata továbbra is üzemel.