Öngyilkos kurd nő támadt az Iszlám Államra

Vágólapra másolva!
Több harcosukat is másvilágra küldte, amikor felrobbantotta magát.
Vágólapra másolva!

Öngyilkos merényletet követett el egy kurd nő Kobane szíriai városnál az Iszlám Állam fegyveresei ellen. Erről a Szíriai emberi Jogok Megfigyelő Központja számolt be. Azt nem tudni, hány embert ölt meg, amikor kibiztosította a magánál tartott gránátot. A nő a kurd védelmi erők (YPG) egyik női szakaszának parancsnoka volt, és az Irakban és Szíriában nyomuló terrorszervezet egyik állását rohamozták meg a város mellett.

Ez volt az első alkalom, hogy nő hajtott végre öngyilkos merényletet az Iszlám Állam ellen. Az esetről beszámoló al-Dzsazíra arab hírtelevízió azonban megjegyezte, független források nem erősítették meg a szíriai eseményeket figyelő brit székhelyű civil csoport hírét.

A térségben heves harcok dúlnak az Iszlám Állam és a kurd harcosok között. Utóbbiak szerint nem elég, hogy az amerikaiak és szövetségesei bombázzák a terrorszervezet állásait, nekik is szükségük van nehéztüzérségre és páncélozott harcjárművekre.