Az ukrajnai válságot kommentáló román vezető szerint ezzel a célkitűzéssel magyarázható, hogy Oroszország egy sor olyan befagyott konfliktus kialakulásában játszott szerepet a Fekete-tenger körül, mint a Moldovai Köztársasághoz tartozó szakadár Dnyeszter menti Köztársaság, a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia, és Abházia, illetve legújabban az Ukrajnából való kiválását megszavazó Krím félsziget.
Basescu aggodalmát fejezte ki, hogy a "második román államra", azaz Moldovára is a krími forgatókönyv vár, de leszögezte, hogy Románia semmiképp nem avatkozna be fegyveres erőkkel egy ilyen konfliktusba. A román elnök hozzátette: megítélése szerint a jelenlegi ukrán válság sem jelent háborús fenyegetést országa számára, és valószínűtlennek nevezte azt is, hogy az orosz-ukrán vita nyílt hadviselésbe torkollik.