Vízerőműveket zártak le a bozóttűz miatt

Vágólapra másolva!
A Yosemite Nemzeti Park közelében tomboló tűz több ezer otthont veszélyeztet San Franciscóban.
Vágólapra másolva!

Tovább terjedt a bozóttűz a kaliforniai Yosemite Nemzeti Park közelében, keddre virradóra több mint 600 négyzetkilométeren égtek a lángok - írja a brit BBC kedden. A tűz okozta pernye már arra a víztározóra hullik, amely vízzel és elektromos árammal látja el a közelben lévő San Franciscót. A város elöljárói szerint a vizet alsóbb régiókban lévő víztározókba szivattyúzzák át, és folyamatos ellenőrzik a szennyezettségét. A tűz több ezer otthont veszélyeztet.

Hétfőn a tűz 15 százalékát tartották ellenőrzés alatt a tűzoltók, múlt hét pénteken még csak 2 százalék volt ez a szám. A tűz augusztus 17-e óta ég, akkor a Stanislaus Nemzeti Parkban kapott lángra, egyelőre ismeretlen okból. Több mint 2800 tűzoltó vesz részt az oltásban.

A kaliforniai kormányzó szükségállapotot hirdetett, mivel a tűz már a San Franciscóba tartó elektromos vezetékeket is veszélyezteti. A bajban lévő víztározó közelében csak 30 méteres a látótávolság, de a hatóságok szerint egyelőre még tudják biztosítani a megfelelő minőségű ivóvizet. A San Franciscót árammal ellátó két vízerőmű közül kettőt lezártak.

A tűz nagyjából 20 kilométerre ég a Yosemite Nemzeti Parktól, de a park továbbra is zavartalanul üzemel. A nyári szezonban nagyjából 15 ezer turista látogat ide naponta. Jelenleg több mint 50 nagyobb bozóttűz ég Amerikában. Az Idahóban égő tűz 45 ezer hektárnyi területet tarolt le.