Az észak-koreaiak rákaptak a metamfetaminra

Vágólapra másolva!
Az ország északi részén élők csaknem fele komoly függőnek számít. Gyógyszerhez nehezen, metamfetaminhoz viszont könnyen hozzáférnek a feketepiacon, így ezzel kezelik a betegségeiket.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea északi tartományaiban valóságos metamfetamin-járvány tombol. Egy tanulmány szerint a térségben szinte minden felnőtt kipróbálta már, és nem is csak egyszer. Az ott élők 40-50 százaléka komoly függőnek számít - állítják a North Korea Review című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői.

A Washington Post szerint ugyanakkor ellentmondásos, hogy miként alakulhatott ki ilyen függőség az észak-koreaiak körében, amikor még alapvető gyógyszereket vagy élelmiszereket sem engedhetnek meg maguknak.

Ugyancsak furcsa, hogy miként juthatott be a metamfetamin az igencsak zárt észak-koreai piacra. Phenjan a kilencvenes évekbeli súlyos éhínség idején döntött úgy, hogy engedélyez némi feketekereskedelmet a kínai határnál. Az elképzelés az volt, hogy így élelmiszer is bejutna az országba, ami elengedhetetlen volt a teljes összeomlás elkerüléséhez.

Ez a kiskapu azóta is megvan, vagy azért, mert a phenjani hatóságok nem tudják megakadályozni a feketekereskedelmet, vagy azért, mert úgy ítélik meg, hogy hasznuk is származik belőle. Például abból, hogy a nagy állami laboratóriumokban előállított metamfetamint a kínai határon keresztül értékesítették. A metamfetamin egy része azonban elkezdett visszaszivárogni a határon a többi feketepiaci áruval együtt, és az észak-koreaiaknál kötött ki.

Közülük sokan az egészségügyi problémáik kezelésére kezdték el használni a szert, valódi gyógyszerhez ugyanis nagyon nehezen lehet hozzájutni az országban, a metamfetamin azonban elérhető és olcsó is.